Bemutatkozás

A Kék Bolygó Tehetségpont 2009-ben csatlakozott a Tehetségpontok országos hálózatához. A Tehetségpont kialakításának hátterében az az elv állt, hogy ha a sporttehetség kibontakoztatását meghatározó fizikai, érzelmi, értelmi tényezők egyensúlyban fejlődnek, továbbá ha a társas környezet (kortársak, szülők, nevelők) is minél több irányból képes támogatni a sportolót, akkor jóval nagyobb esély van a tehetség kiteljesedésére, illetve a tehetségvesztés megelőzésére.

Filozófiánk szerint a fejlődés egy egész életen át tartó folyamat, melyet befolyásolnak testi jellemzőink, érzelmeink, gondolkodásunk, világszemléletünk. Az ember sokkal sikeresebben tudja lehetőségeit megvalósítani, ha összhangba tudja hozni testi-lelki-szellemi fejlődését, és ebben a társas környezet támogatását is élvezheti. A tehetséggondozó környezet (a család és a nevelők) pedig jóval nagyobb támogató hátteret tud biztosítani a tehetséges fiatalnak, ha önmaga is munkálkodik saját fejlődésén.

A sportpszichológiai kutatások és saját munkánk tapasztalatai egyaránt megerősítik, hogy a sportban (és az életben) való sikeresség feltétele az ember készsége a többszintű fejlődésre, illetve képessége a belső és külső erőforrások kiaknázására. Tehetségpontunkban e többszintű fejlődéshez, illetve a pszichés és társas erőforrások kiaknázásának nyújtunk támogatást.

Sportolóknak, szüleiknek és sportszakembereknek kínálunk sport- és egyéb pszichológiai, egészségvédő, a mentális fejlődést előmozdító, a kapcsolatok harmonizálását, a kiegyensúlyozott életvitelt, a kitűzött célok megvalósításán való munkát elősegítő szolgáltatásokat.